Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Debrecen köszönti a 35 éves Téka zenekart!
|
Debrecen, Vasutas Egyetértés Művelődési Központ, február 18. 19:00
Táncos estére invitálja a debrecenieket a 35 éves Téka zenekar. A Vasutas Egyetértés Művelődési Központ Faraktár utcai épületében február 18-án, este 19h-kor veszi kezdetét a koncert, amelyet a rajongók legnagyobb örömére táncház is követ.
A Téka együttes 1976-ban alakult Budapesten, a magyar népzene autentikus hangzásvilágának megőrzését tűzve ki célul. A tagok ennek megfelelően falusi zenészektől gyűjtötték a dallamokat és lesték el a tudást, megannyi lakodalomban, bálban, táncházban együtt muzsikálva mestereikkel. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az összegyűlt kincseket a következő generációnak is átadják: a komoly népszerűségnek örvendő táncházak mellett Magyarok muzsikája című ismeretterjesztő koncertsorozatukkal számtalan óvodásnak és iskolásnak vitték el a magyar nyelvterület táncait, zenéit, mutatták be jellegzetes hangszereit.
 
Huszonnégy lemezükön saját műsoruk mellett mestereik repertoárját is megörökítették, munkásságukkal számos díjat és nemzetközi sikert értek el az eltelt harmincöt év során. Köszöntsük őket most Debrecenben és ünnepeljük közösen a magyar népzenét! 
Xavér
2012.01.26
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 23., csütörtök

Alfréd

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Csapókerti farsang (2012) Debrecen, 2012. február 21 - 25.

Maskurások, bolondok... – Csapókerti Farsang Debrecen, 2012. február 21 - 25.

Képek Ideje – Temps d'Images Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 22. - március 18.

Frankofón Filmhét 2012 Budapest, 2012. február 23. - március 2.

Tagok: túl az 1 millión