Változatos programokkal csatlakozik 2012-ben a Kultúrházak Éjjel-Nappal rendezvényhez az Egri Kulturális és Művészeti Központ. Két napon át kínálnak elfoglaltságot különböző helyszíneken, sokféle témában és majd’ minden korosztálynak.
Pénteken, 17-én a Bartakovics Béla Közösségi Házban Réti Árpád színművész Ady-műsorán és Kállai Margó fotókiállításának megnyitóján vehetnek részt az érdeklődők. Este 19h-tól batyus bálra várnak mindenkit a Satelit zenekarral, és aki szeretné végignézni a Heves Megyei Fotóklub vetített képes bemutatóját, az szintén 19 órára érkezzen.
Másnap több helyszín is bekapcsolódik, sőt a Vándorlók Baráti Köre még a városból is kicsalogatja a vállalkozókedvűeket egy túra erejéig. A Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban az alkotó és művészeti közösségek mutatkoznak be, majd jelmezes családi farsangra várja a családokat a Szederinda Néptáncegyüttes. A Templom Galériában 19h-kor indul az EgriX Club teaházzal egybekötött farsangi görkori party-ja, és ugyanekkor kezdődik a Bartakovics Béla Közösségi házban a néptáncosok farsangi batyus bálja Barsi Csabával és a Gajdossal.
A rendezvény keretein belül három kiállítást is meglátogathatunk: a már említett Kállai Margó-kiállítás mellett Macskássy Izolda Összetartozás című tárlatát, szintén a Bartakovicsban és Lovász Árpád gyergyószentmiklósi grafikus fotókiállítását a Forrás Galériában.

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek