Persze a Manchester-London tengelyről érkező trió még fényévekre van attól, hogy olyan izgalmas és egyéni electropoppal rukkoljon elő, mint mondjuk a geek Hot Chip, de tényleg érezhető a fejlődés. Thomas Wegg-Prosser (ének, gitár, basszus, programozás), neje, Dede Wegg-Prosser (ének, ütőhangszerek, samplerek) és Darren Bancroft (ének, dob, ütőhangszerek, kütyük) egészen jól aknázza ki a nyolcvanas években rejlő lehetőségeket, és ügyesen keveri azokat a kétezres évek olyan kreálmányaival, mint a dance punk vagy épp a nu rave.

A tonnányi, néhol már-már funkciótlan ütős helyét ezúttal a szintetizátorok vették át, így a dallamok megjegyezhetőbbek lettek, a Foals mellől érkező Luke Smith pedig érezhetően jobban ráérzett a bandára, mint a debütöt gondozó Depeche Mode- és Erasure-igazgató Gareth Jones. A kiinduló pont persze maradt az electro-dance-punk, ugyanakkor sikerült a szintugrás is, legalább oly mértékben, mint mondjuk a The Rapture-nek.

A Ternion egy kifejezetten táncparkettre, koncertre szánt anyag, egy nyugvópontok nélküli (oké, a zárótétel előtt ott az álmos Pressure On) permanens party. Ezzel együtt jó, hogy a We Have Band meg sem próbál olyan foszforeszkáló parasztvakítást lezavarni, mint mondjuk a Shitdisco vagy épp a Hadouken!, inkább történetmesélős dalokban gondolkodik.
 
A produkciónak van lelke, és jóval több intelligencia szorult bele, mint azt a debüt alapján vártuk volna. Akárhogy is, jó döntés volt nagyobb hangsúlyt fektetni a hangminták kiválasztására (több helyen hallunk például kürtöket), a hangszerelésre és a melódiára. Ehelyütt pedig ki kell emelni a férfi-női ének ellenpontjainak szakértő használatát is. A banda legjobb pillanataiban olyanokat is eszünkbe juttathat, mint mondjuk a Metronomy vagy épp a Klaxons.

Az éteri Shift egy Radioheadesen zengetett gitárpilinckézéssel indítja az albumot, majd szintifátyolba burkolózik, hogy aztán a dobok belépésével mégis elcsendesedjen. A dallam eközben The XX-esen minimál. A zsizsegő After All akkora szintipop, hogy a korai Depeche Mode is nyugodtan eljátszhatta volna a Photographic előtt. A kislemezes Where Are Your People egy Kraftwerk-effektekre épülő, pattogós dancefloor pop szám. A Steel In The Groove a nu rave-et idézi, annak minden kellékével, míg a Rivers Of Blood pont olyan, amilyen a We Have Band volt egy évvel ezelőtt.

A Ternion után kíváncsian várjuk a folytatást.